A gyorsaságáról híres antilopfélét nem könnyű becserkészni, szükség esetén ráadásul szembeszáll támadójával.
Az impala (Aepyceros melampus) a tülkösszarvúak családjába tartozik. A párosujjú patás állatot minden nyelven impalának hívják, neve zulu eredetű. Tudományos neve viszont egy görög szókapcsolatból származik, aminek jelentése magas szarv és fekete láb.
Az antilopfélék között közepes termetűnek számít, teste 120-160 centiméter hosszú, marmagassága 75-95 centiméter. Súlya 40 és 76 kilogramm között ingadozik. Míg szőre a hátán vörösbarna, mint egy őzé, az oldalán egy világosabb sáv húzódik végig. Hasa fehér vagy bézs árnyalatú. Szeme körül fehér gyűrű látható, rövid fülét fekete csík szegélyezi. Hasonló fekete vonal látható hátsója mindkét oldalán is. A hímnek hátrafelé hajló, 45-92 centiméter hosszú, lantalakú szarva van.
Afrika keleti és déli fás szavannáin él, fényképeimet is itt készítettem. A Kruger Nemzeti Park bozótosában egy párbajt is sikerült megörökítenem, Botswanában pedig a Chobe-folyó mentén legelésző csorda nyomába szegődtem. Fűfélékkel és az akácia termésével táplálkozik. Főleg nappal aktív, az éjszaka nagy részét pihenéssel és emésztéssel tölti.
A tehenek az esős évszak beálltával 15-100 egyedből álló csapatba verődnek, és jelentős territóriumot, akár 80-180 hektárt is elfoglalnak. A maradék területért a hímek harcolnak. A középkorú bikák elkerülik egymást, legalább 3 méter távolságot hagyva fajtársuktól, de a fiatalok és az aggastyánok gyakran összeütköznek. A fiatal bikák inkább egy kis létszámú, legfeljebb 30 példányból álló csoportba tömörülnek. A száraz évszakban az impalák pedig vegyes csordákat alkotnak.
Az ivarérettséget a hímek egy évesen, a tehenek másfél évesen érik el. A bikák csak 4 éves koruk után kezdenek el párosodni, amikor már rendelkeznek saját területtel. A bőgés általában márciustól májusig tart, de az Egyenlítő környékén az év folyamán bármikor sor kerülhet a párzásra. A hímek ilyenkor harcot vívnak egymással, a győztes jutalma a szaporodás kiváltsága. A bika megszagolja a nőstény vizeletét, és ha kellő mennyiségű ösztrogént érez benne, bőgve követi a tehenet és fejét fel-le mozgatva adja tudtára szándékát. A párzást követően a nőstény csordájával marad, majd a 6-7 hónapig tartó vemhesség végén elszakad a többiektől, hogy egyedül hozza világra borját, rendszerint egyet. Pár nap elteltével visszatér fajtársaihoz kicsinyével együtt, akit 4-6 hónapos koráig szoptat. Ezután az ifjú állat, amennyiben hím, kénytelen elhagyni anyját és új csoporthoz csatlakozni, a fiatal nőstény viszont családjával maradhat.
Az impala fontos prédaállat, a ragadozók közül az oroszlán, a gepárd, a leopárd, a foltos hiéna és az afrikai vadkutya vadászik rá. Elejteni azonban nem egyszerű, mert ha megzavarják, óriási ugrásokkal elinal. Könnyedén átrepül egy bokron vagy egy másik impalán. Egyszerre 10 métert is képes átugrani, és akár 3 méter magasra is felrugaszkodik. Bármelyik irányba ki tud törni, ezzel gyakran összezavarja támadóját, ráadásul hátsó lábával ki is rúg, miközben az elsővel földet ér. Cikk-cakk alakban menekül, átlagosan 60 kilométer per órás sebességgel, de rövid távon a 80 kilométer per órás sprintre is képes. Habár nem olyan gyors, mint a gazella, izmos testalkatának köszönhetően kitartó futó.
Ragadozói közül csupán a gepárd képes lekörözni, ha csúcssebességre kapcsol. A futóbajnok csak nappal vadászik rá, és lesből, a magas növényzet takarásából ront rá. Az impala túlélési esélyét növeli, hogy szívósabb a gepárdnál, jobban ugrik nála, és képes hirtelen irányt változtatni. A nagymacska inkább a fiatalokat, a teheneket és a gyenge egyedeket veszi üldözőbe. A hiéna és a vadkutya lassabb az impalánál, de mindkettő falkában támad és rendkívül kitartó. A leopárd és az oroszlán pedig általában megvárja a sötétedést, mielőtt vadászni indulna. Ez előnyt kovácsol számukra, hiszen az éj leple alatt nem lát jól az antilopféle. Az állatok királyának mégsem rá fáj a foga elsősorban. Szívesebben cserkész be egy lassabb, de termetesebb prédát, amiből jóízűen lakmározhat. Ha a szükség úgy hozza, az impalabikák szembe is szállnak az ellenséggel. Ilyenkor hátsó lábukra ágaskodnak, és szarvukkal a támadó felé böknek. Ha sikerül elkerülniük a veszélyt, 12-17 évig is élhetnek a természetben.