Ezt az értékes prémű tengeri emlőst a mai napig vadásszák Namíbiában.
A dél-afrikai medvefóka (Arctocephalus pusillus) a fülesfókafélék családjába tartozik. Hegyfoki bundás fókának is nevezik. Namíbia és Dél-Afrika partjai mentén él, Port Elizabeth környékéig nagy számban látható, és egy alfaja Tasmania és Ausztrália déli partvidékén is előfordul.
A dél-afrikai Hout-öbölben vettem részt egy hajókiránduláson, amikor elhaladtunk a medvefókák lakta Duiker-sziget mellett. Az apró szárazulat szikláin tömegesen pihentek az úszólábúak. A terület szigorúan védett, ember nem teheti lábát a felszínére, így csak a hajóról tudtam fényképeket készíteni.
A medvefóka színe szürke vagy sötétbarna, rövid füle és hosszú bajsza kedves megjelenést kölcsönöz neki. A búvárok is barátságosnak írják le viselkedését, miközben gyakran hosszú perceken át kíváncsian kíséri őket a több tíz méteres mélységben. A szárazföldön viszont már kevésbé merészkedik ilyen közel az emberhez, sőt, egy bizonyos határ átlépése után be is pánikolhat.
A hím és a nőstény között jelentős méretbeli különbség van. Míg az előbbi elérheti akár a 300 kilogrammos súlyt és a 230 centiméteres testhosszt is, addig párja csupán 120 kilogrammot nyom és legfeljebb 180 centiméter hosszúra nő meg.
Főleg halakkal táplálkozik, de időnként apró rákokat és tintahalakat is zsákmányul ejt. Prédája után akár 200 méteres mélységig is képes lemerülni, a víz alatt egy levegővétellel pedig 7,5 percig tud tartózkodni. Ritkán egy-egy madarat is elkap, bár az égi szárnyasok nem tartoznak fő tápláléka közé.
Nagyjából 3-5 éves korára válik ivaréretté. November és december között szaporodik, és egy évvel később hozza világra kicsinyét, általában egy kölyköt. A Duiker-sziget viszont nem alkalmas sem a párzásra, sem a fókakölykök felnevelésére, mert a viharos tenger által felkorbácsolt hullámok könnyen elsodorhatnák az apró úszólábúakat, ezért a nyugodtabb partszakaszokat és zátonyokat részesíti előnyben. A kicsi születésekor még fekete, majd néhány hónap elteltével felveszi a felnőttekre jellemző színt. Az anya szagáról és egyedi hangjáról ismeri fel borját, és csakis a sajátjáról hajlandó gondoskodni. Fél éven át szoptatja, majd nagyjából 8-10 hónap után teljesen elválasztja.
A medvefóka legfőbb természetes ellensége a nagy fehér cápa. Általában nagy csapatokban úszik és hirtelen irányt változtat, így próbálja meg összezavarni a vérszomjas ragadozót, ha felbukkan a közelben. Néha a kardszárnyú delfin is megtámadja, de a szárazföldön sincs teljes biztonságban. Namíbia partvidékén a barna hiéna és a panyókás sakál vadászik a kisebb példányokra.
Az ember is komoly fenyegetést jelent számára. Bár a faj erős populációkkal rendelkezik, és a dél-afrikai törvények 1990-ben betiltották vadászatát, Namíbiában még ma is űzik értékes szőréért és a hímek nemi szervéért, melyet számos országban afrodiziákumnak tartanak. A halászok ráadásul vetélytársat látnak a fókákban, melyek jelentős jövedelemforrástól fosztják meg őket a halállomány megtizedelése miatt. Ha sikerül elkerülnie a veszélyt, a 25 éves életkort is elérheti a természetben.