Bolygónk legnagyobb és legerősebb szárazföldi emlősét a kihalás szélére sodortuk. Ma már törvény tiltja vadászatát.
Az afrikai elefántot (Loxodonta africana) Dél-Afrikában láttam életemben először, mégis inkább botswanai élményeimre gondolok, amikor az ormányosok eszembe jutnak. Igazán nagy elefántcsordát ugyanis csak a Chobe Nemzeti Parkban volt alkalmam megfigyelni. Az országút melletti bozótosban is felbukkant egy négytagú család, amikor átszeltem Botswanát.
Az elefánt alapvetően a szavannán él, de Afrika erdős területein is megtalálható. Valaha majdnem az egész kontinenst uralta, a Szaharától délre szerte előfordult, ahol vizet talált a közelben.
Testhossza nagyjából 8 méter. A bikák átlagosan 3,2 méter magasak és 6 tonnát nyomnak, a nőstények jóval kisebbek. Csak 2,6 méteresre nőnek meg, és súlyuk is fele a hímekének. A valaha látott legnagyobb példány egy angolai bika volt, ami meghaladta a 10 tonnát, és elérte a 4 métert is.
Legkülönlegesebb vonása a 2 méter hosszú ormánya, ami a felső ajak és az orr összenövéséből keletkezett. Ennek a sokoldalú szervnek a vége mandulaalakú, és egy-egy fogóujj található rajta, ázsiai társának viszont csak egy ilyen nyúlványa van. Ormányát nemcsak szaglásra és légzésre használja, hanem ennek segítségével szivattyúzza fel a vizet, hogy locsolja magát. Az egyik elefánt, amit Botswanában láttam, port szippantott fel a földről, amit nedves hátára hányt. A bőrén megtapadt sárréteg ugyanis megvédi a rovaroktól és az erős napsütéstől. Az ormány még karként is funkcionál, ezzel szakítja le a leveleket a faágakról.
Az elefánt másik jellegzetes ismertetőjegye óriási füle. Az afrikai fajé kiterjedtebb, mint indiai rokonáé, így nagyobb felületen tudja leadni a hőt és legyezni magát a forróságban.
Felső metszőfogai agyarakká alakultak, amik az elefánt egész élete során folyamatosan növekszenek, hosszuk a 2 métert is eléri. A valaha talált legnagyobb agyar 3,5 méteres volt.
Ennek a hatalmas emlősnek fejlett szociális kapcsolatai vannak. A tehenek matriarchális társadalmi rendszerben élnek együtt borjaikkal. A fiatal bikák nagyjából 15 évesen, az ivarérett kor elérése után elhagyják a csordát, és ideiglenesen egy másik, ifjú hímekből álló csoporthoz verődnek, majd később teljesen magányos életmódot folytatnak.
Az egy családban élő egyedek között erős kötelék alakul ki. Mindig a matriarcha dönti el, hogy merre vezeti csordáját. Minden vízforrást, amit ismer, megmutat a többieknek, hogy azután is megtalálják a lelőhelyeket, miután ő már nem lesz közöttük. A csorda naponta akár 80 kilométert is képes vándorolni a víz miatt, bár általában nem távolodnak el ilyen messze a tavaktól és a folyóktól. Én is a Chobe folyó partján láttam őket csoportosulni. Ha az elefánt mégsem talál forrást, agyaraival addig ás, amíg elő nem bukkan a talajvíz.
A párzásra az év bármely szakaszában sor kerülhet, amikor az elefánttehén fogamzóképes. Ilyenkor infrahangokat bocsát ki, ezek több kilométerről is vonzzák a bikákat. A hímek harcot vivnak egymással a nőstényért, aminek néha súlyos ára van. Megsérülhetnek és az agyaruk is eltörhet. A győztes bikához a tehén hozzádörgölőzik, majd miután sor kerül a légyottra, útjaik elválnak.
22 hónappal később egyetlen egy borjú jön a világra, már ekkor 100 kilogrammot nyom és 90 centiméter magas. Amikor a bébi megszületik, a csorda tehenei körbezárják anyjával együtt, hogy védelmet nyújtsanak számukra a ragadozókkal szemben. A borjút 5 éves koráig anyja szoptatja, de a kicsi 6 hónaposan már szilárd táplálékot is magához vesz. Az elefánt születése után pár nappal már lábra tud állni, ebben a család minden tagja segíti. Az anyák átlagosan 4 évente ellenek, és a testvérek együtt nőnek fel.
Amikor elpusztul egy elefánt, társai még hosszú időn át élettelen teste mellett virrasztanak és gyászolnak. A kutatók azt is megfigyelték, hogy akkor is megállnak az úton egy tetem mellett, ha az nem a családtagjuk volt, és olykor meg is érintik a testet ormányukkal.
Az elefánt növényevő, naponta 225 kilogrammnyi táplálékot vesz magához és majdnem 200 liter vizet iszik. A fák lombját, füvet és gyümölcsöket eszik, de a Kariba folyó környékén élő csordák még a víz alatti növényeket is elfogyasztják. 2 hosszú agyarukon kívül 4 őrlőfoguk van. Amikor elérik az ivarérett kort, tejfogaikat elveszítik. Helyükre erős fogak nőnek, amik 30 éves korukig kitartanak, ekkor ezeket is lecserélik. Az elefánt élete során körülbelül hatszor növeszt új fogakat. 60-70 éves koruk környékén végleg kihullanak fogaik, majd nem sokkal ezután el is pusztulnak. Az éhínség végez velük, mert nem képesek többé megfelelően táplálkozni.
Az elefántnak hatalmas mérete miatt nincs igazán természetes ellensége, bár borjára az oroszlánok, a krokodilok, és néha még a leopárdok és a hiénák is lecsapnak. Az ember viszont valódi veszélyt jelent számára, a kihalás szélére sodorta ezt a sebezhető fajt. Bár vadászatát 1989 óta törvény tiltja, mégis sokan elejtik az elefántot értékes agyara miatt. Az 1980-as években felére zsugorodott a szavannán koborló óriások száma, és a tudósok úgy becsülik, hogy a fajvédelmi akciók nélkül már 1995-re végérvényesen eltűnt volna Afrika végtelen mezőiről.