Ezt a madarat nagy tisztelet övezte az ókori Egyiptomban, alakját számos műkincsen megörökítették.
A nílusi lúd (Alopochen aegyptiacus) a récefélék (Anatidae) családjába tartozik. Tudományos nevét egy görög szóösszetételből kapta, aminek első fele, az „alopex” rókát, második része, a „chen” pedig ludat jelent. A különös elnevezés természetesen nem a ragadozóra, hanem csupán annak vörös színére utal, ami a madár hátsó tollain figyelhető meg.
Afrika-szerte előfordul, csak a sivatagos és a sűrű erdős területeket kerüli. Valaha az egész Nílus mentén gyakori volt, ma már csak a folyó Felső-Egyiptomhoz tartozó vidékén fészkel.
Az ókori egyiptomiak szent állatként tisztelték, mert hiedelmük szerint Gebet, a föld istenét, Ozirisz és Ízisz apját személyesítette meg. Később háziasították és elfogyasztották a húsát, de továbbra is nagy becsben tartották háziállatként.
A 18. századtól kezdve betelepítették Európába is. Angliában a 20. század elején már stabil populációval rendelkezett, majd fokozatosan terjeszkedni kezdett a déli vidékek felé. Ma megtalálható Belgiumban, Hollandiában, Németországban és Franciaországban, de már behatolt Ausztriába is. Főleg azokat a területeket kedveli, ahol nagyobb állóvíz áll a rendelkezésére.
A dél-afrikai Durban városában készítettem fényképeimet a nílusi lúdról. Egy botanikus kertben sétáltam az Indiai-óceán partján fekvő település központjában, amikor felfigyeltem a madarakra. Először a foltos tollazatú fiókákat vettem észre, akik a színes virágok között totyogtak mielőtt csatlakoztak anyjukhoz. Kisvártatva megpillantottam egy párt, egy hatalmas fának az ágain gubbasztottak. Alattuk a virágágyás mentén két másik egyed szaladgált a fűben.
A két nem képviselőinek színezete hasonlít egymásra. Nyakuk és hátuk vörösbarna, hasuk és mellkasuk krémszínű. Szárnyaik zöld tollakban végződnek. Szemük úgy tündököl, mint a borostyán, és sötétbarna folt szegélyezi. Hosszú, rózsaszín lábaik vannak. Nagy testű madarak, hosszuk 63-73, szárnyfesztávolságuk 134-154 centiméter. Súlyuk nagyjából 2000-2500 grammot nyom, de a tojó kisebb, mint a hím. A pár tagjai különböző hangokat adnak ki. A tojó hápog, társa viszont inkább rekedt hangon gágog.
Ez a lúd elsősorban füvekkel, levelekkel és növényi hajtásokkal táplálkozik, a szántóföldeken azonban a magokat is kicsipegeti a földből. Ritkán még a sáskákat és a férgeket is elkapja.
A párválasztás időszakában a hím hangos műsorral hívja fel magára kiválasztottja figyelmét, miközben nyakát nyújtogatja és tollait borzolgatja. A pár általában egy életen át együtt marad. Fák üregében vagy sziklarepedésben fészkelnek, amit a tojó bélel ki levelekkel, fűfélékkel és vesszőkkel. A költési időszakban rendkívül agresszívvé válnak, és területükről a többi madarat elüldözik. Egy fészekalja 5-11 fényes fehér tojásból áll, és a fiókák nagyjából 30 nap alatt kelnek ki. A fiatalokat mindkét szülő gondozza, világra jövetelük után tíz héttel pedig már repülni is tudnak. Akár 25 évig is élhetnek.