Az egyik legelterjedtebb gyomnövényünk élénkpirossá változtatja még a kopár parlagot is.
A pipacs vagy vadmák (Papaver rhoeas) a mákfélék családjába tartozik. Népiesen czúcziknak, lúdmáknak és pitypalatyvirágnak is hívják. Sűrűn látni, ahogy a gabonaföldeken virít, ezért a jó termőtalaj jelképévé vált. Vérvörös szirmai az első világháború után pedig a csatamezőn elesett katonákat szimbolizálták. Az angolszász országokban sokan tűztek pipacsot a ruhájukra a Fegyverszünet napjára emlékezve.
Szépsége újra és újra megihleti a festőket, egyike a műalkotásokon leggyakrabban előforduló virágoknak. Vincent Van Gogh is előszeretettel örökítette meg vásznain a provence-i pipacsmezőket, így én is itt, a művész arles-i otthonának közelében fényképeztem le néhány szálat egy patak partján.
Ázsia nyugati vidékein, Észak-Afrikában, valamint Dél- és Közép-Európa mezőin szabadon nő, 1800 méteres tengerszint feletti magasságig szinte bárhol előfordul az út mentén. Bár szépsége miatt valaha még kerti virágként is ültették, valójában közönséges gyom, nemesített változatait azonban dísznövényként nevelik.
A pipacs késő tavasszal virágzik. Négy sziromlevélből álló piros virágai vannak, melyek közepükön fekete foltosak. A virágok átmérője nagyjából 5-10 centiméter, míg a növény 30-80 centiméter magasra nő meg. Tojásalakú toktermést hoz, melyből a szél könnyedén kirázza az apró fekete magokat. A növény sérülés esetén fehér, tejszerű és enyhén mérgező nedvet enged.
A pipacs magjait elsősorban sütemények és pékárúk ízesítésére használják, de finom olaját is kisajtolják. Levelei a virágbimbók megjelenése előtt fogyaszthatóak. Virágszirmait egész nyáron át gyűjtik és a napon szárítják, miközben élénkpiros színüket elveszítik és sötét liláspirossá válnak. Ekkor lehet belőlük értékes ételfestéket kinyerni, mellyel régen a bort is színezték. A virágaiból készített főzet köhögéscsillapító és enyhén nyugtató hatású, ezért alvászavar ellen szokták alkalmazni.