Provence hajcsárai még ma is Európa egyik legősibb vadlován ülve terelik a marhákat.
A camargue-i ló Dél-Franciaországban a Rhône-folyó deltavidékén, a Camargue területén él. Csak ezen a mocsaras, félig sós, félig édesvizű tó- és lápvidéken fordul elő, közel a Földközi-tengerhez. Földrajzi elszigeteltsége miatt génállománya szinte semmit sem változott az elmúlt évszázadok alatt.
A kutatók úgy vélik, hogy ez a ló az északabbra élt prehisztorikus ősök közvetlen leszármazottja, ugyanis a korai kőkorszakból származó, 17 ezer éves lómaradványokra bukkantak a környéken. A híres Lascaux-i barlangfestmények is arra utalnak, hogy a ló már akkor jelen volt ebben a régióban. A camargue-i lóra azonban hatással voltak az arab, a berber, az ázsiai és a kelta fajták is.
Külsőleg hasonlít a lipicaihoz, de kisebb termetű, marmagassága csupán 133 centiméter. Zömök, rövid hátú ló. Különlegessége, hogy télen az alsó állkapcsán dús szakáll nő. Szőrzete csikóként még szürke, amely csak a felnőttéváláskor fehéredik ki.
Orrlyukát be tudja zárni, így a víz alatt is képes lelegelni a nád fiatal hajtásait. Széles patájának és erős ízületeinek köszönhetően nagy a lépésbiztonsága, így az ingoványos talajon és a tengerben is kiválóan mozog. Stabilan képes ügetni a vízben is, ezért a tenger fehér lovának is nevezik. Bár nem túl gyors, de vágtában kitartó. Vadsága igazi kihívást jelent betörője számára, de amint kezessé válik, kitűnő társává válik gazdájának, sőt, kitartó sportló is válhat belőle.
A hagyomány szerint a Camargue vidékén élő fekete bikákat terelték vele a marhahajcsárok. Ezek a ménesek még ma is mintegy 6-7 ezer hektárnyi területet birtokolnak az Étang de Vaccarès környékén, nem messze a tengerparttól. A lovakat évente egyszer befogják, hogy megvizsgálják az adott évben született csikókat. Ezután megbillogozzák őket az ősi tulajdonoscsaládok címerével, így minden lóról pontosan megállapítható, honnan származik.