A kedvenc virágom, amely a francia forradalom győzelme után még a történelemkönyvekbe is beírta magát.
A sárgaviola (Erysimum cheiri) Európában őshonos, de világszerte elterjedt kétnyári növény, mely a keresztesvirágúak rendjébe tartozik.
A francia nyelv köznapi nevét édes illatának köszönhetően a szegfűszegből eredezteti. Évszázadok óta termesztik is, és illóolaját a parfümipar felhasználja. Szépséges virágai miatt hívják még aranybotnak is. A napos helyet szereti, a talajra viszont nem igazán igényes, olyan területeken is virít, ahol más nem nő meg. Gyakran látni a kőfalak mentén, ezért az angol nyelv falvirágnak nevezi. Népszerű dísznövény, a városi kertekbe és parkokba is előszeretettel ültetik.
Májustól júniusig virágzik, finom illata messziről vonzza a méheket. Viszonylag alacsony termetű, csupán 15–80 centiméter magasra nő meg. Lándzsás levelei sötétzöldek, és a végükön elkeskenyednek. Négyszirmú, 2-3 centiméter átmérőjű virágai vannak, melyek a leggyakrabban sárgák vagy narancssárgák, itt-ott barnás-vöröses foltokkal, de pirosas, lilás variációi is léteznek.
A sárgaviola megjelenik a francia köztársasági naptárban is, mely csak alig másfél évtizedig volt hatályban a forradalom után a 18. és a 19. század fordulóján. A Virágzás havának, Floréalnak a 13. napját nevezték el a virág után.